A Társulat 2013-ban alakult. Első ízben a Kalotaszegi Magyar Napok főzenekaraként mutatkoztak be Bánffyhunyadon. Elsődleges küldetésüknek nemzeti rockoperáink élő bemutatását, azok szellemiségének terjesztését tekintik.
Rockoperák…Az együttes szenegáli és guineai művészei, a tánc és a dob mesterei autentikus előadással érkeznek. Vezető előadó Abdoul Camara táncművész, a dakari Daniel Sorano Szenegáli Nemzeti Színház és a Ballet Camara Társulat vezetője.
Afrika folklórjából…A hat tagú népzenei együttes határon túlról érkezik Sárvárra, hogy megtáncoltassák Sárvár lakosságát. A BorzsaVári zenekar tagjai egytől egyig rokonok, hiszen egy családi zenekarról van szó.
Szeretetben, békében…Nica se perimeno: a negyven éve töretlen népszerűségnek örvendő sláger mellett Delhusa Gjon ezúttal nemcsak a jól ismert dallamokkal, hanem 50 éves pályájának legszebb dalaival érkezik Sárvárra.
Mediterrán szerelem…Sárvári Családok Figyelem! Hogy fér össze a hard rockos King Kong a Kutyadallal? Holnap a Nádasdy-várban kiderül! Persze csak azok számára, akik egy gyerekműsorral kezdődő felnőtt előadásba torkolló interaktív programra egybegyűlnek!
Boborján játszik…Az Emberöltő Zenekar egy évtizeddel ezelőtt alakult a Dunakanyarban, Szokolyán. A rock együttes tagjai a magyar irodalom legszebb költeményeit zenésítik meg és adják elő.
Misszió…A Herpenyő zenekarral együttműködve láthatjuk őket a színpadon. A Herpenyő zenekar a Kárpát-medence népi dallamvilágát hívatott megőrizni és szeretnék minél több emberrel megismertetni.
Herpenyő ZenekarA Hiperkarma kétségtelenül korunk egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, amely egyrészt versként is értelmezhető szövegeinek, másrészt folyamatos megújulásra való képességének köszönheti sikerét.
Jó szerencsét…Balatoni nyár, Afrika, Elizabeth, Bál az operában és számos más sláger, amit a levegővel szívott magába minden élő és mozgó ember, aki az utóbbi 40-50 évben Magyarországon született, nőtt fel és él.
Dúdold magadban vagy hangosan…Az együttes Győr és a rábaközi térség egyik legsikeresebb amatőr művészeti csoportja. A 2000-ben alakult együttes célja a népi közösségépítés, utánpótlás nevelés.
Lajkó Félix zenéjét nem könnyű meghatározni. Muzsikájában fellelhető a kelet-közép-európai népzene, a jazz, a klasszikus zene, a rock és a blues hatása, eredeti módon ötvözi a folk, a jazz, a cigányzene és a zsidó klezmer muzsika elemeit.
Mítosz és alázat…A gyermektáncházak világában a közönség, a szülők-gyerekek vegyesen egy interaktív programra csöppenek. Az egyszerűbb lépésekből álló néptáncok alapszintű megtanulása nemcsak szórakozás, de maradandó élmény a gyermekeknek.
Tánc, tánc, tánc…A hat tagú, 2007-ben alakult Madrass (MADRASSZ) zenekar azzal a céllal jött létre, hogy az alapvetően rockzenét játszó zenészek egy különleges, új zenei kalandban vegyenek részt, mely kísérletező módon ötvözi a Kárpát-medencei és egyéb nép- és világzenei elemeket a modern könnyűzenével.
Folklór és világzene…A Magyar Állami Népi Együttes 1951-ben alakult, s mára a Kárpát-medence kulturális értékeinek zászlóvivőjévé vált kül- és belföldön egyaránt.
A Maszk Báb- és Ifjúsági Színház műsora vidám történeteket ad elő a kuruc-labanc időkből, amikor a többet ésszel, mint erővel mondás még varázserővel bírt.
História…Az utcaszínház előadása azoknak szól, akik már ihatnak a jóféle szőlőből készült gyógyító nedűből. A csupa kincset érő történetek között felelevenedik Tinódi Lantos Sebestyén, Pálóczi Horváth Ádám alakja.
Dalok a borról…Sok jó éve volt a közép-európai népzenének. Ilyen például az 1982-es esztendő, amikor megjelent a Muzsikás Nem úgy van most, mint volt régen című albuma. A Nemzetközi Folklórnapok alkalmából Petrás Máriával és Berecz Istvánnal lép színpadra a zenekar.
Autentikus…A székesfehérvári táncház hatására alakult zenekar tagjai különböző generációk, de közös érdeklődési kör gyermekei: a népzene és a néptánc szeretete örökkön örökké él bennük, erről szól a zenéjük, erről szól elhivatottságuk.
Tanár, sofőr, masszőr…Sebestyén Márta (ének, furulya, dob) és Andrejszki Judit (ének, csembaló) 14 éve dolgozik együtt a népzene és a régizene rejtett összefüggéseit hozva napvilágra és formálva azokat felejthetetlen előadássá.
Zenés utazás…A lengyel Słopnicki Zbyrcok táncegyüttes 2013-ban alakult meg a Podhalans Fehér Felvidéki Szövetség Słopnice-i tagintézményének támogatásával. Az együttes célja a kultúra és a hagyomány népszerűsítése, a régi szokások ápolása és a Słopnicei folklór népszerűsítése.
Lengyel hegyvidékek…A celldömölki Stage Pass idén másodszor zenél Sárváron. Tagjai évek óta gazdagítják Vas megye könnyűzenei színpadait. Szombat este a Folklórnapok közönségét szórakoztatják hajnalig.
Örökzöld slágerek könnyedén…A csoport lelkes elhivatottságát tükrözi repertoárjuk sokszínűsége, igényes viseleteik. Számos hazai és nemzetközi előadást, fesztivált tudhatnak maguk mögött, melyek során a felejthetetlen élményeken túl jó pár díjjal is büszkélkedhetnek.
Gyűjtők és művészetek között…A tánccsoport 2003-ban alakult. A koreográfiák alapja egy dél-indiai klasszikus tánc, a tamil bharatanátjam. Ez a legősibb az indiai tánc stílusok közül, mely a tamil lakosok törzsi táncából alakult ki.
A táncegyüttes tagjai nemzedékeken át öregbítik az ország tájegységeinek és a határon túli táncoknak híven őrzött mozdulatait. Tanulják pontosan kijárni, fejben tisztán őrizni, és mint viseletet, szíven viselni az örökséget.
Történetük az időben…