Résztvevő

Mystkowianie

Lengyelország

2018.06.27

Małopolska-ból érkezett Mystkowianie néptánc csoport a Lachy Sądeckiek hagyományos, autentikus néptáncát műveli.

A sárvári Folklórnapokon lengyel néptáncosok is szerepelnek

A dél-lengyelországi együttes a Lengyel Kultúra Palotájában alakult 2014-ben, igazgatójuk Benedykt Poręba, a koreográfus pedig Patryk Rutkowski.

Táncaik, dalaik és jelmezeik a Lachy Sądeckie régió közép és keleti részéről származnak, bemutatják a hely szépségét és változatosságát, például Sącz népi ruháinak eredetiségét és gazdagságát.

A Mystkowianie csoport tradicionális lachy ruhákban lép fel (Mystków faluból). Az együttes által előadott dalok egyediek. Egy részüket gyűjtés során fedezték fel. Emellett Mystkowianie legidősebb tagjai által továbbadott népdalok is ihletforrásként szolgáltak.

A sárvári Folklórnapokon lengyel néptáncosok is szerepelnek

Az együttes több alkalommal fellépet Lengyelországban és kétszer Franciaországban is járt, ahol a Mystkowianie képviselte Lengyelországot a Lengyel Kultúra Őszi Találkozóján Chatte-ban.  Németországban és Litvániában szintén szerepeltek.

2016-ban az együttes felvett egy CD-t autentikus karácsonyi dalokkal a Lachy Sądeckie régióból.

A néptáncegyüttes hagyományos Lachy Sądeckie népszokásokat tart életben, az egyik legérdekesebb és sajátságosabb etnikai kisebbségtől, a Kárpátok részét képező Beszkidek régióban. Néptáncaik és népdalaik dallamosak, lírai keringőn és életteli táncokon alapszanak, amiket hegedűvel, nagybőgővel, klarinéttal és trombitával kísérnek.

A sárvári Folklórnapokon lengyel néptáncosok is szerepelnek

Fellépések - 2018

augusztus 15. szerda

18:00 Fesztiválnyitó

21:00 Fesztiválforgatag – Nemzetek táncháza

augusztus 16. csütörtök

11:00 Táncok Lengyelországból

augusztus 17. péntek

17:00 Baráti táncok

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

Helyszínek

Nádasdy-vár

Sárvár

Gyógy- és Wellnessfürdő

Sárvár

Posta tér

Sárvár

Kossuth tér

Sárvár

Batthyány utcai körforgalom

Sárvár

Összes helyszín

Támogatóink

Nemzeti Kulturális Alap - www.nka.hu